Kiderült: több alkalmazottja után is kémkedhetett a Credit Suisse
A SonntagsZeitung szerint a Credit Suisse-nél nemcsak egyik volt vezetőjük után kémkedtek, hanem volt amerikai és ázsiai kolléga után is – számol be a hírről a Bloomberg.
A SonntagsZeitung szerint a Credit Suisse-nél nemcsak egyik volt vezetőjük után kémkedtek, hanem volt amerikai és ázsiai kolléga után is – számol be a hírről a Bloomberg.
A svájci pénzügyi felügyeleti szerv, a FINMA bejelentette, hogy végrehajtási eljárást indít a Credit Suisse kémbotránya ügyében.
24%-os nettó bevételnövekedést jelentett a Credit Suisse 2020 második negyedévére annak ellenére, hogy a bank egy „kihívásokkal teli környezetben” működött és több strukturális változást is kivitelezett.
Egy svájci lap értesülése szerint a Credit Suisse több száz dolgozójának mondhat fel, hogy a költségcsökkentéssel elérhesse profitcélját – számol be a hírről a MarketWatch.
Az európai tulajdonú bankok szerepelhetnek a legrosszabbul a Fed idei stressztesztjein a hitelezés kulcsterületein – számolt be a Financial Times.
Jelentősen megnövelte ügyfélállományát a Square, egy amerikai fintechcég azzal, hogy az állami segélycsomagokat a náluk, egy hagyományos bankkal közösen vezetett számlára is fogadni lehetett. A Covid-krízis ezzel elemzők szerint felgyorsította a Square átalakulását teljes körű bankká – írja a Forbes.
Ma tette közzé első negyedéves gyorsjelentését a Credit Suisse, e szerint a bank 1,31 milliárd svájci frankos profitot ért el az év első három hónapjában, a koronavírus miatt azonban jelentős céltartalékot képzett az esetlegesen bedőlő hitelekre. A bank részvényárfolyama a nyitás előtti kereskedésben közel 1%-os erősödést mutat.
A Credit Suisse figyelmeztette ügyfeleit, hogy ha megveszik a bank által is kínált, tőkeáttétellel bíró tőzsdén bevezetett alapot (ETF-et), akkor befektetésüket teljes egészében is elveszíthetik – írja a MarketWatch.
Egy tipikus „black swan”-esemény volt a koronavírus járvány kitörése – áll a Credit Suisse elemzésében. A nagyfokú bizonytalanság miatt járványok esetén a tőzsdék jellemzően nagyobbat esnek, mint például természeti katasztrófák esetén – teszik hozzá. Az elemző kiválogatott olyan ázsiai részvényeket, amelyek jó menedéket jelenthetnek.
Az EKB elkezdett érdeklődni a bankoknál arról, hogyan tudnak majd megbirkózni a koronavírus esetleges működést is érintő hatásaival. A felügyeleti részleg ezért levelet küldött ki a bankoknak, amelyben a munkavállalók munkavégzésével és az IT-rendszerekkel kapcsolatban érdeklődik – írja a Bloomberg.
A svájci felügyelet, a FINMA szerint a UBS és a Credit Suisse vészhelyzeti forgatókönyve is hatékony lehet egy esetleges újabb válság idején – írja a Reuters. Három másik bank jelentése viszont nem volt meggyőző.
Távozik idén Sergio Ermotti a UBS éléről, a bank új vezérigazgatót keres, belső és külső jelöltek egyaránt szóba jöhetnek.
Lemondott az utóbbi hónapokban nagy port kavaró kémkedési botrány következtében a Credit Suisse vezére, Tidjane Thiam, a helyét Thomas Gottstein veszi át – írja a The Wall Street Journal.
Hiába ugrott meg 129%-kal a negyedik negyedévben a UBS nyeresége, nem sikerült a 2019-es tervek teljesítése, így csökkentette menedzsment-előrejelzéseit is a legnagyobb svájci bank. Büntetik is a társaságot a befektetők: 5,6%-os mínuszban az árfolyama a svájci tőzsdén.
A Credit Suisse jeelntése szerint jelentősen visszaestek az iPhone-eladások Kínában, a hírre az Apple részvényeinek árfolyama is jelentősen esett.
Új limiteket határoz meg a UBS a gazdag ügyfelei számára, jövőre azok a svájci tehetősebb emberek, akinek vagyona 500 ezer dollár és 5 millió dollár között van a banknál, több robotot és kevesebb emberi kiszolgálást élvezhetnek – írja a Bloomberg.
Európa négy legnagyobb befektetési bankja 280 milliárd dollárral csökkentette eszközeit az elmúlt 3 évben. Az európai bankok azért vonták ki az eszközállományuk egy részét a Wall Streetről, hogy a szabályozói szemek elől elrejthessék - írja a Financial Times. A Deutsche Bank, Credit Suisse, UBS és a Barclays amerikai operációjuknak drámai újragondolása tükrözi a bankok krónikus profitkihívásait az országban.
Egyre több gazdag hongkongi nyit offshore számlákat, hogy legyen vészhelyzeti menekülőútja abban az esetben, ha nagyon elharapódznának az indulatok a városban – írja helyi privátbankárok elmondása alapján a Bloomberg.
A várt 816 millió svájci frankos profitnál magasabb, 881 milliós profitról számolt be a Credit Suisse harmadik negyedéves gyorsjelentésében. Ez a szám több mint duplája a tavaly ilyenkor közzétett adatnak, a bank szerint mégsem lehet hátradőlni.
A héten tette közzé a Credit Suisse 2019-es jelentését, amelyben a világ vagyoni helyzetét mutatja be. Többek között kiderül belőle, hogy a leggazdagabb 10 százalék között 100 millió kínai és 99 millió amerikai van, tovább nőtt a dollármilliomosok száma, ahogyan a globális vagyon is. Mostani cikkünkben 5 érdekesebb ábrát emeltünk ki a tanulmányból.
Bevezette a HTA-t az Európai Unió.
A fizetésképtelenség a szállítási és raktározási ágazatban a legmagasabb.
Új kibervédelmi törvény lépett hatályba.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.